13 máj
Phylaxia Nyrt. részvény
Szeretnénk indítani egy új szekciót is, ahol kisebb magyar papírokat mutatunk be. Ezeket a papírokat csak hosszabb távú céllal, befektetés jelleggel érdemes vásárolni, mivel nagyon alacsony a likviditásuk. Ekkor viszont érdemes fundamentálisan elemezni és a történetüket megismerni. Most a Phylaxia 1912. Holding Nyrt. részvényeit mutatjuk be.
A vállalat fő tevékenysége állatgyógyászati készítmények, vitaminok, gyógyszeres premixek, agrobiológiai készítmények, valamint fertőtlenítő- és irtószerek gyártása. Magyarország jelentős állatgyógyászati vállalata, amely a hazai mellett jelentős exportpiacokkal is rendelkezik.
A cég 2008-as árbevétele 2 847 880e ft volt, míg 2009-ben ez 3 549 923e ft-ra növekedett. Mindezen bevételek ellenére azonban a cég adózott eredménye negatív. 2008-ban -2 345e ft volt a cég vesztesége és ez a száma csak nőtt, hiszen 2009.-ben -329 173e ft volt. Összességében tehát a cég fundamentális elemzés alapján nem tűnik jó vételnek, hiszen a működését sem most kezdte meg és ekkora veszteségeket pedig egy igazán jól működő vállalat nem engedhetne meg magának még a vállság ellenére sem. Hiszen a legtöbb cégnek, melyek exportja jelentős, számukra a gyenge forint forgalomnövekedést és bevétel növekedést jelentett.
A cégről az utolsó két jelentősebb hír április 23.-án és 30.-án jelent meg. Az egyik szerint a cég 26%-os részesedést szerzett a Kelet rádió kft.-ben, mely Debrecen és környékén lévő régióban szolgáltatja adásait. A másik jelentősebb hír a cégről pedig az, hogy a cég egyik leányvállalata, az Euro Generál kft. megnyert egy közbeszerzési pályázatot, mely szerint ez a cég újíthatja fel a Vámosszabadi Óvodát és a Faluházat, valamint azokat akadálymentesíti és bővíti is.(Véleményem szerint ezek pozitív hírek, melyek bevétel növekedést eredményezhetnek, azonban ezek nem fogják megoldani a cég problémáit.)
