Alacsony nyári forgalom a tőzsdén

A nyárra jellemzőe alacsony forgalom van most a piacokon és az augusztusi hónap se lesz másképp, ha csak valami nagy horderejű esemény nem történik. Ilyen körülmények között a kereskedés nem szerencsés. Alacsony forgalom, alacsony likviditás és egyszerűen van, hogy percekig kötés sincs az OTP vagy a MOL részvényein. A tőzsde ilyenkor túl kockázatos, így ezért sem írtam le mostanában, hogy mire számítok, mert nem számítok semmire. Az eddigi jó tippek eredményeit élvezem és utazgatok tovább. Spanyolország után most Németországban nézek körbe. Aztán szeptember környékén újra indulhat az élet a tőzsde kapcsán is…

OTP esés, ahogy várni lehetett

Be is következett szépen az esés, ahogy várni lehetett. A technikai és fundamentális jelek is további esést mutatnak, így továbbra is inkább a short pozíció lehet a nyerőbb az OTP piacán. A nemzetközi hangulat mint mindig sorsdöntő, de ott is negatív jeleket láthatunk a piacokon, így összességében további OTP árfolyam esés várható a magyar tőzsdén.

Bizonytalanság várható az OTP-nél is

Az előző céláramat semmiképp sem tartom már reálisnak és el is adtam még 5309 forinton. Ezzel is szép 1,5%-os hozamot sikerült elérnem. Ráadásul egyre inkább bizonytalannak látom a helyzetet és inkább további esést is erősen elképzelhetőnek tartok. Most kivárok, de ha mindenképp tippelni kell, akkor esést várok.

Újra erőre kap az OTP részvény?

A mai nap mintha a világ tőzsdéibe vissza tért volna végleg a hit, minden indikátor mutató és hír rendezni látja a gondokat. A kínai bejelentés is segített ezen. Ma 5250 nyitom a long pozíciót és 5500 a céláram remélem napokon belül eljön. 5150-en azonnal zárom, a pozíciót.

RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Szeretnénk indítani egy új szekciót is, ahol kisebb magyar papírokat mutatunk be.  Ezeket a papírokat csak hosszabb távú céllal, befektetés jelleggel érdemes vásárolni, mivel nagyon alacsony a likviditásuk. Ekkor viszont érdemes fundamentálisan elemezni és a történetüket megismerni. Most a RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság részvényeit mutatjuk be.

A vállalat a járműiparban tevékenykedik, mégpedig holdingként. Jogelődjét 1896-ban alapították jármű és járműalkatrész gyártására, tehát igen nagy múltú a cég. Manapság már járműveket nem gyárt a cég, hanem futómű és alkatrész gyártással foglalkozik, ebből is a futómű gyártás az igazi profil, ugyanis ebből az üzletágból származik az árbevételének közel kétharmada. A cég győri központtal üzemel, ott végzi a tevékenységét. 2000.-ben volt egy komoly átszervezése a vállalatnak, amiben újraszervezték a vállalat szerkezetét, működését, stratégiáját.

A cég 1997.december 17.-én 13 473 446 db részvényt 1475 forintos bevezetési áron bocsátott forgalomba a tőzsdén. A részvények névértéke 1000 forint.

Jelenleg 4 olyan befektető van, aki a cég részvényeinek több mint 5%-át birtokolja, de ebből egy maga a RÁBA Nyrt. A maradék 3 ilyen nagybefektető a részvények kb. 21%-át birtokolja, így a nagybefektetőknek korlátozott beleszólása van a cég ügyeibe.

A 2007-08-09 adatok alapján a cég árbevétele hasonló volt az években, olyan 58,5 milliárd forint. Ugyanez a tendencia a nettó eredményről már nem mondható el. Az adózott eredmény 2007-ben 1,5 milliárd forint volt, míg 2008-ban ugyanez -5 milliárd. Jól látható a pénzügyi adatokból, hogy a mostani válság alatt, ami igen komolyan érintette a járműipart, igen komoly visszaesést és eladósodást hozott a vállalat számára. Viszont pozitívumként elmondható, hogy a 2010 első negyedéves eredmények alapján a cég bevételei és nettó eredménye úgy tűnik, hogy újra pozitívak.

A részvény mai (2010-06-04) árfolyama 878 forint, és a forgalmai az elmúlt héten átlagosan napi 30 milliárd forint. A forgalom az elmúlt fél évben folyamatosan csökkent. A részvény eddigi historikus maximuma 3645 forint volt 1998 elején, a historikus minimuma pedig 464 forint 2009 márciusában. A bevezetés óta eltelt idő alapján, hosszú távon nem volt jó befektetés a részvény. Szinte bevezetése óta csökkenő trendben volt a részvény hosszú távon, de rövid és ritkán középtávon tudott azért szép emelkedést elérni. 2006-07 végéig egy hatalmas növekedést élt át a részvény majd a válsággal együtt történelmi mélypontig zuhant.

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Szeretnénk indítani egy új szekciót is, ahol kisebb magyar papírokat mutatunk be.  Ezeket a papírokat csak hosszabb távú céllal, befektetés jelleggel érdemes vásárolni, mivel nagyon alacsony a likviditásuk. Ekkor viszont érdemes fundamentálisan elemezni és a történetüket megismerni. Most a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság részvényeit mutatjuk be.

A cég jogelődje 1972-ben alakult Budapesten. A mai cégcsoport a legnagyobb hazai szállodaláncával rendelkező vállalat. A fő profil a gyógyszállodák működtetése itthon és külföldön is. Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a vállalat a célirányos külföldi gyógyszállodák alapítására, mivel a túlzott hazai versenyt az ágazatban ily módon próbálja meg kompenzálni.

A vállalat 1992.december 23-án bocsátotta tőzsdére a DANUBIUS részvényeit. Ekkor 8 285 437 db részvényt 1000 forintos bevezető áron bocsátott forgalomba. A részvények névértéke 1000 forint.

A részvények több mint 75%-át ma 3 cég tartja a kezében ezzel komoly beleszólást biztosítva maguknak a cég ügyeibe.

A cég pénzügyi adatairól: Az elmúlt két évben a cég évi árbevétele 40 és 50 milliárd forint között volt, de a válságban 2008-ról 2009-re a bevétel csökkent. Az üzleti eredmény is csökkent valamelyest (kb. 200 millió forintot), de így is 1 milliárd forint felett maradt. Ami viszont aggodalomra adhat okot a befektetők szempontjából, hogy mindkét évben közel 1,5 milliárd forintos nettó eredménnyel zárt a vállalat.

Az osztalékra várók szempontjából sincs ok örülni, mivel a cég az elmúlt pár évben nem fizetett osztalékot.

A részvénnyel kapcsolatban a mai (2010-06-04) árfolyamon 3415 forintba kerül egy részvény. A forgalom az elmúlt pár napban átlagosan 1,5-2 milliárd forint egy napon.

A bevezetés óta nézve a részvényadatokat elmondható, hogy 1996-97 illetve 2006-07 között fantasztikus növekedést produkált az árfolyam, viszont 2007 második fele óta az árfolyam folyamatosan csökken, de 2009 vége és 2010-ben ez a csökkenés lelassult és az árfolyam hosszú távon most kisimulóban van. Historikus minimuma 700 forint körül volt, historikus maximuma pedig 10495 forint volt.

Kezdődik a válság második hulláma

Minden jel minden indikátor azt mutatja könnyen eljöhet a válság második hulláma most. A technikai kép negatív trendet mutat, a fundamentumok rosszak és a piaci környezet is ideges egyre inkább. Nő a VIX index, negatív trendben vagyunk és számos rossz eredmény látott napvilágot (munkanélküliség, BA jelentés..). Lehet a napokban kicsit megtorpan a zuhanás, de továbbra sem ajánljuk, hogy most fektessenek be részvényekbe. Egy hete azt mondtuk az OTP-t inkább shortra ajánljuk, ami végül igaz is lett, hát longra (vásárlásra) most se ajánljuk.

Phylaxia Nyrt. részvény

Szeretnénk indítani egy új szekciót is, ahol kisebb magyar papírokat mutatunk be.  Ezeket a papírokat csak hosszabb távú céllal, befektetés jelleggel érdemes vásárolni, mivel nagyon alacsony a likviditásuk. Ekkor viszont érdemes fundamentálisan elemezni és a történetüket megismerni. Most a Phylaxia 1912. Holding Nyrt. részvényeit mutatjuk be.

A vállalat fő tevékenysége állatgyógyászati készítmények, vitaminok, gyógyszeres premixek, agrobiológiai készítmények, valamint fertőtlenítő- és irtószerek gyártása. Magyarország jelentős állatgyógyászati vállalata, amely a hazai mellett jelentős exportpiacokkal is rendelkezik.
A cég 2008-as árbevétele 2 847 880e ft volt, míg 2009-ben ez 3 549 923e ft-ra növekedett. Mindezen bevételek ellenére azonban a cég adózott eredménye negatív. 2008-ban -2 345e ft volt a cég vesztesége és ez a száma csak nőtt, hiszen 2009.-ben -329 173e ft volt. Összességében tehát a cég fundamentális elemzés alapján nem tűnik jó vételnek, hiszen a működését sem most kezdte meg és ekkora veszteségeket pedig egy igazán jól működő vállalat nem engedhetne meg magának még a vállság ellenére sem. Hiszen a legtöbb cégnek, melyek exportja jelentős, számukra a gyenge forint forgalomnövekedést és bevétel növekedést jelentett.
A cégről az utolsó két jelentősebb hír április 23.-án és 30.-án jelent meg. Az egyik szerint a cég 26%-os részesedést szerzett a Kelet rádió kft.-ben, mely Debrecen és környékén lévő régióban szolgáltatja adásait. A másik jelentősebb hír a cégről pedig az, hogy a cég egyik leányvállalata, az Euro Generál kft. megnyert egy közbeszerzési pályázatot, mely szerint ez a cég újíthatja fel a Vámosszabadi Óvodát és a Faluházat, valamint azokat akadálymentesíti és bővíti is.(Véleményem szerint ezek pozitív hírek, melyek bevétel növekedést eredményezhetnek, azonban ezek nem fogják megoldani a cég problémáit.)

Pannunion Nyrt. részvény

Szeretnénk indítani egy új szekciót is, ahol kisebb magyar papírokat mutatunk be.  Ezeket a papírokat csak hosszabb távú céllal, befektetés jelleggel érdemes vásárolni, mivel nagyon alacsony a likviditásuk. Ekkor viszont érdemes fundamentálisan elemezni és a történetüket megismerni. Most a Pannunion Nyrt részvényeit mutatjuk be.

A Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. fő tevékenysége a műanyag csomagolóeszközök gyártása. Három fő terület: a fóliák, a hőformázott merevfalú és a fúvási technológiával készült csomagolóanyagok.
A cég egyébként a Pannergy leányvállalata. A cég termékei megtalálhatóak Németországban, Ausztriában, Görögországban és szinte az összes szomszédos országban.
A cég működési eredménye 346723e ft volt 2008-ban azonban ez majdnem a duplájára nőtt 2009-re mert, akkor 645222e ft volt. Ez a jelentős eredménykülönbség a cég adózás előtti eredményében mutatkozik meg legjelentősebben, hiszen -727600e volt 2008.-ban, 2009-ben pedig már 8327e volt. Ezt az eredményt jelentősen befolyásolja még a cég pénzügyi műveleteinek eredménye. Az adózott eredménye a cégnek mindkét évben negatív volt, azonban mivel egy induló cégről van szó így jelentős bevételt elvisznek az új beruházások és ezért tűnik ennyire rossznak a cég helyzete. A 2009.-es eredményeit javította még az a tény is, hogy az Euro/forint árfolyam alakulása jelentős pozitív hatást gyakorolt a cég bevételeire, hiszen jelentős kitettsége volt már akkor is a Pannunionnak.
A cég egy részvényre jutó nyeresége 2008.-ban -27 forint volt, 2009-ben pedig már 0,31 forint, ami egyébként nem sok de a 2008-as évhez viszonyítva jelentős bevétel növekedésről tesz tanúbizonyságot.
A cég negyedéves jelentése szerint ebben a negyedévben 223 millió nyereségre tett szert.

OTP inkább shortolnám

Az OTP short mindig kockázatos, mivel nem lehet napon túl shortolni. Viszont a jelenlegi helyzetben az alakzatok és az indikátorok is azt sugallják nekem (a belső megérzés mellett), hogy az OTP az óriási kiugrása után már nem jó befektetés. Aki akkor lemaradt a plusz 15%-ból az már most ne nagyon vegyen OTP-t. Ráadásul kérdés, hogy érdemes-e kivárnia, akinek van, de az egy másik kérdés. Jelenleg én senkit sem biztatok OTP vásárlásra, amíg Amerika és a nemzetközi hangulat nem javul megint és az OTP nem nyeri vissza a régi lendületét. Továbbra is 6800 körül érzem azt a szintet, ahol az OTP pozitív trendbe tud kerülni.